Keresés a Bibliában

Jézus föltámadása

Az asszonyok a sírnál.

28 1Szombat múltán, a hét első napjára virradóra, elment Mária Magdolna és a másik Mária, hogy megnézze a sírt. 2Akkor nagy földindulás támadt. Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. 3Tekintete olyan volt, mint a villám és ruhája, mint a hó. 4Az őrök tőle való félelmükben halálra rémültek. 5Az angyal így szólt az asszonyokhoz: „Ne féljetek! Tudom, Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Föltámadt, amint megmondta. 6Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott (az Úr). Most siessetek és vigyétek hírül tanítványainak: 7föltámadt halottaiból és előttetek megy Galileába. Ott majd viszontlátjátok. Ezzel mindent elmondtam.” 8Félelemmel, de még nagyobb örömmel eltelve gyorsan elhagyták a sírt és siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. 9Egyszerre csak Jézus jött szembe velük és így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak és leborulva előtte átkarolták lábait. Jézus így szólt: 10„Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába: ott majd viszontlátnak.”

Az őrök megvesztegetése.

11Míg ők úton voltak, az őrök közül néhány a városba ment és jelentette a főpapoknak mindazt, ami történt. 12Ezek a vénekkel egybegyűlve tanácsot tartottak. Aztán sok pénzt adtak a katonáknak és meghagyták nekik: 13„Mondjátok: éjnek idején, amíg mi aludtunk, eljöttek tanítványai és ellopták. 14Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk és kimentünk titeket.” 15Azok elfogadták a pénzt és úgy tettek, amint kioktatták őket. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.

Az apostolok küldetése.

16A tizenegy tanítvány elment Galileába arra a helyre, ahova Jézus rendelte őket. 17Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan előzőleg kételkedtek. Jézus hozzájuk lépett és így szólt: 18„Én kaptam minden hatalmat mennyben és földön. 19Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, 20és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok a világ végéig.”

KNB SZIT STL BD RUF KG