Keresés a Bibliában

Példabeszéd a konkolyról.

24Más példabeszédet is mondott nekik: „Hasonlít a mennyek országa az olyan emberhez, aki jó magot vetett földjébe. 25Amikor mindenki aludt, jött ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán eltávozott. 26Szárba szökött a vetés és kalászt hányt, de fölütötte fejét a konkoly is. 27Erre a szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan került belé a konkoly? 28Mire ő azt felelte: ellenséges ember műve az. A szolgák tovább kérdezték: akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk? 29Nem, válaszolta, hogy a konkolyt gyomlálva ki ne tépjétek vele együtt a búzát is. 30Hagyjátok, hadd nőjön föl mindkettő az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: előbb a konkolyt szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe.”

Példabeszéd a mustármagról és a kovászról.

31Egy másik példabeszédet is mondott: „Hasonlít a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember és szántóföldjébe vet. 32Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor fölnő, nagyobb minden veteménynél. Sőt akkora fává nő, hogy az ég madarai rászállnak és ágai közt fészket raknak.” 33Ismét más példabeszédet is mondott: „Hasonlít a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony és három véka lisztbe kever úgy, hogy az egész megkel.” 34Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek, példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. 35Így beteljesedett a próféta jövendölése:
„Példabeszédre nyitom ajkamat:
hirdetem, mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva.”

A konkolyról szóló példabeszéd magyarázata.

36Akkor elbocsátotta a népet és hazatért. Odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet.” 37Így magyarázta meg nekik: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. 38A szántóföld, ez a világ. A jó mag, az ország fia, a konkoly pedig, a gonosz fia. 39Az ellenség, aki ezt veti, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Mint ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is. 41Az Emberfia elküldi angyalait. Azok összeszednek országában minden gonosztettet és gonosztevőt, 42és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. 43Akkor az igazak ragyognak majd, mint a nap, Atyjuk országában. Akinek füle van, hallja meg.

KNB SZIT STL BD RUF KG