Keresés a Bibliában

Jézus válaszol a farizeusok vádaskodására.

20Mihelyt hazaértek, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. 21Amikor övéi ezt meghallották, elindultak, hogy erővel magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy elvesztette az eszét. 22Az írástudók azonban, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták: „Belzebul szállta meg. Az ördögök fejedelmével űz ördögöt.” 23Ekkor összehívta őket és ezt a hasonlatot mondta nekik: „Hogyan űzheti ki sátán a sátánt? 24Ha egy ország meghasonlik, az az ország nem állhat fönn. 25Ha egy család meghasonlik, az a család sem maradhat meg. 26Ha tehát a sátán önmaga ellen támad és így meghasonlik, nem maradhat meg, hanem elpusztul. 27Senki sem törhet be az erős ember házába és nem rabolhatja el holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi őt. Csak azután foszthatja ki a házat. 28Bizony mondom nektek: minden bűn és káromlás, amit az emberek elkövetnek, bocsánatot nyer. 29De aki a Szentlelket káromolja, az sohasem nyer bocsánatot, hanem örök vétek terheli.” 30Ezt állították ugyanis róla: „Tisztátalan lélek szállta meg.”

Ki tartozik igazán Jézushoz.

31Amikor anyja és testvérei odaértek, kint maradtak és hívatták őt. 32A körülötte ülő tömegből figyelmeztették: „Anyád és testvéreid kint állnak és keresnek.” 33Ő azonban így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” 34Majd végignézve a körülötte ülőkön csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! 35Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”

KNB SZIT STL BD RUF KG