Keresés a Bibliában

A szenvedés előtti napok

Jézus bevonul Jeruzsálembe.

11 1Amikor Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagénál és Betániánál, az Olajfák hegyénél, elküldött két tanítványt 2ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamarat, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és hozzátok ide. 3Ha valaki megkérdezi, mit csináltok, feleljétek, hogy az Úrnak szüksége van rá; erre mindjárt ide küldi.” 4Azok elmentek és ott találták a szamarat kinn az utcán egy ajtóhoz kötve. 5Mindjárt el is oldották. Néhány ott álló megkérdezte tőlük: „Miért oldjátok el ezt a szamarat?” 6Ők úgy válaszoltak, ahogy Jézus meghagyta. Erre elengedték őket. 7A szamarat Jézushoz vezették, rátették ruhájukat, s aztán ráültették Jézust. 8Sokan ruhájukat terítették az útra, mások meg a réten tört lombos ágakat. 9Az előtte járók és az utána jövők így kiáltoztak: 10„Hozsanna!
Áldott, ki az Úr nevében jön!
Áldott atyánknak, Dávidnak, elérkező országa! Hozsanna a magasságban!” 11Így vonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott jól körülnézett, aztán a tizenkettővel kiment Betániába, mivel már esteledett.

A fügefa megátkozása.

12Amikor másnap eljöttek Betániából, megéhezett. 13Látott messziről egy zöldellő fügefát és elindult feléje, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem volt fügeérés ideje. 14Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé.” Tanítványai hallották ezt.

A templom megtisztítása.

15Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Bement a templomba és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta 16és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyenek a templom területén. 17Aztán megmagyarázta: „Nem azt mondja az Írás: az én házam minden nép számára az imádság háza? Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” 18Mikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, hogyan tegyék el őt láb alól. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. 19Mikor beesteledett, elhagyták a várost.

KNB SZIT STL BD RUF KG