Keresés a Bibliában

Jézus feltámadása

Péter és János a sírnál.

20 1A hét első napján, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. 2Elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és jelentette nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.” 3Erre Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Együtt futott mind a kettő, 4de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. 5Behajolt és meglátta a gyolcsot, de nem ment be. 6Nem sokkal később odaért Simon Péter is, bement a sírba, 7és ő is látta a gyolcsot, meg a kendőt, mellyel fejét takarták be. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. 8Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta és hitt. 9Eddig ugyanis még nem értették meg az Írást, amely szerint fel kellett támadnia a halálból.

KNB SZIT STL BD RUF KG