Keresés a Bibliában

A Bárány és kísérete.

14 1Akkor láttam, hogy a Bárány ott állt Sion hegyén. Vele volt a száznegyvennégyezer, akik homlokukon viselték az ő nevét és Atyjának nevét. 2Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását s mint erős mennydörgés robaját. A szózat, melyet hallottam, úgy hangzott, mint mikor a hárfások hárfáikat pengetik. 3Új éneket énekeltek a trón, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. 4Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, hanem szüzek maradtak. A Bárány nyomában járnak, bárhová megy. Ők a megváltottak az emberek közül, zsengéi Istennek és a Báránynak. 5Ajkukon nincsen hazugság, szeplőtelenül állnak (Isten trónja előtt).

Az ítélet három angyala.

6Akkor láttam, hogy egy másik angyal száll az ég magasán. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld lakóinak: minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. 7Harsány hangon kiáltotta „Féljétek Istent s dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája. Imádjátok őt: az ég, a föld, a tenger és a vízforrások alkotóját.” 8Egy másik angyal követte, aki így kiáltott: „Összedőlt, összedőlt a nagy Babilon, mely paráznaságának tüzes borával ittassá tett minden nemzetet.” 9Egy harmadik angyal is követte őket. Harsány hangon kiáltotta az is: „Aki imádja a vadállatot és szobrát, vagy aki viseli jelét homlokán vagy kezén, az inni fog Isten tüzes borából, melyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe. 10Tűz és kénkő fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. 11Gyötrelmének füstje fölszáll örökkön-örökké. Nem lesz nyugalma sem éjjel, sem nappal, mert imádta a vadállatot és szobrát, és viselte nevének jelét. 12Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik kitartanak Isten parancsai és Jézus hite mellett.” 13Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd föl: mostantól fogva boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Így van, mondja a Lélek: pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”

Az aratás három angyala.

14Folytatódott látomásom. Fehér felhőt láttam, a felhőn ember fiához hasonló ült. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló. 15Egy másik angyal jött ki a templomból és harsány hangon kiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat és arass! Itt az aratás ideje, már érett a vetés a földön.” 16A felhőn ülő sarlóját a földre hajította és learatta a földet. 17Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. 18Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz fölött. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlejének fürtjeit, mert beért már a szeme.” 19Az angyal lehajította éles metszőkését a földre, leszüretelte a föld szőlőjét és Isten haragjának nagy sajtójába vetette. 20A sajtót a városon kívül kitaposták. Annyi vér folyt ki a sajtóból, hogy a lovak zablájáig ért, ezerhatszáz stádiumnyira.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet