Keresés a Bibliában

32A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt. 33Az apostolok pedig nagy hatással tettek tanúságot az Úr Jézus (Krisztus) föltámadásáról, és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukban. 34Nem is akadt köztük szűkölködő, mert azok, akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták és az apostolok lába elé tették. 35Ebből aztán mindenkinek adtak kinek-kinek szükségéhez mérten. 36József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás nevet kapta – ez annyit jelent, mint a vigasztalás fia – 37eladta a birtokában lévő szántóföldet, fogta az árát és az apostolok lába elé tette.

KNB SZIT STL BD RUF KG