Keresés a Bibliában

Végső intelem és az örök dicsőség reménye.

5 1A közöttetek élő elöljárókat, mint magam is elöljáró, Krisztus szenvedésének tanúja és egyben a jövőben föltáruló dicsőségének is részese, 2kérem, legeltessétek Isten rátok bízott nyáját: viseljétek gondját, ne kényszerűségből, hanem önként, Istenhez híven; ne haszonlesésből, hanem odaadással; 3ne zsarnokoskodva a választottak fölött, hanem mint a nyájnak mintaképei (jó szívvel). 4S ha megjelenik majd a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. 5Ti pedig fiatalabbak, fogadjatok szót az elöljáróknak. Egymással szemben mindnyájan alázatosságot öltsetek magatokra, mert Isten a kevélyekkel szembeszáll, az alázatosaknak viszont kegyelmet ad. 6Alázkodjatok csak meg Isten súlyos keze alatt, hogy annak idején fölmagasztaljon titeket. 7Minden aggodalmatokat hagyjátok rá, mert ő gondot visel rátok. 8Óvatosak és éberek legyetek. Ellenségtek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. 9Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével, hiszen tudjátok, hogy testvéreiteket szerte a világon ugyanez a szenvedés éri. 10Isten pedig, minden kegyelemnek szerzője, aki (Jézus) Krisztusban örök dicsőségre hívott meg titeket, rövid szenvedés után maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.

Befejezés

11Neki legyen (dicsőség és) hatalom mindörökkön-örökké. Amen. 12Ezt írtam nektek röviden Szilvánusz által, akit megbízható testvérnek tartok. Bátorítalak titeket és tanúsítom, hogy Isten igazi kegyelme az, amiben éltek. 13Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott egyház itt, Babilonban, valamint fiam, Márk. 14Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Kegyelem mindnyájatokkal, akik (Jézus) Krisztusban vagytok. (Amen.)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet