Keresés a Bibliában

3 1Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismeri őt. 2Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy megjelenésekor hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van. 3Mindaz, akit ez a reménység tölt el iránta, megszenteli magát, amint ő is szent. 4Mindaz, aki bűnt követ el, megszegi a törvényt, mert a bűn törvényszegés. 5Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye bűneinket. 6Őbenne nincs bűn. Mindaz, aki benne marad, nem vétkezik. Aki viszont vétkezik, nem látja őt, és nem is ismeri. 7Gyermekeim, senki meg ne csaljon titeket! Aki igazságot cselekszik, az igaz, amint ő maga is igaz. 8Aki bűnt követ el, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva bűnös. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa. 9Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem követ el, mert isteni csíra van benne. Nem vétkezhet, mert Istentől született. 10Erről ismerhetők föl Isten fiai és az ördög fiai: mindaz, aki nem cselekszik igazságot, nem Istentől való, de az sem, aki testvérét nem szereti.

Szeressétek egymást!

11Az üzenet, amit kezdettől fogva hallottatok, ez: szeressük egymást. 12Nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól volt és megölte testvérét. Ugyan miért ölte meg? Mivel cselekedetei gonoszak voltak, testvére tettei viszont igazak. 13Ne csodálkozzatok testvérek, ha a világ gyűlöl titeket. 14Mi tudjuk, hogy a halálból átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. 15Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos: azt pedig tudjátok, hogy a Gyilkosnak nincs örök élete. 16Arról ismertük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta értünk. Tehát nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért. 17Aki birtokolja a világ javait, és látja, hogy testvére szükséget szenved, de mégis elzárja előle szívét: hogyan él abban Isten szeretete? 18Gyermekeim, ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal! 19Így tudjuk meg, hogy az igazságból vagyunk, és ezzel megnyugtathatjuk előtte szívünket. 20Ha vádol a szívünk, Isten nagyobb a szívünknél: ő mindent tud. 21Szeretteim, ha szívünk nem vádol, teljes bizalommal lehetünk Istenhez: 22bármit kérünk, megkapjuk tőle, hiszen megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves neki. 23Az ő parancsa pedig ez: higgyünk Fiában, Jézus Krisztusban, és szeressük egymást. Így parancsolta nekünk. 24Aki megtartja parancsait, Istenben él és Isten őbenne. Azt, hogy ő bennünk él, a nekünk adott Lélektől tudjuk.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet